Bizonyosan mindenkinek vannak emlékei a “régi időkről”, azokról a napokról, melyekre édes nosztalgiával gondol vissza. Ez egyénenként változó, hogy mely éveket, évtizedet jelenti, de az is biztos, hogy ahhoz az időhöz bizonyos ízek és illatok is társulnak. Például valami akkoriban divatos alapanyag, netán egy bizonyos személy által speciálisan elkészített fogás, esetleg összességében az adott kor gasztronómiai divatára jellemző vonások, de az egészen biztos, hogy a kulináris benyomás is nagyban hozzájárul a visszaemlékezés édeskés ízéhez. És itt az ízen van a hangsúly, hiszen ha újra találkozunk egy olyan ízvilággal, amit például gyerekkorunkban tapasztaltunk utoljára, az egészen euforikus élmény tud lenni.

Pontosan ezért olyan népszerűek a nosztalgia éttermek, ahol klasszikus ételeket lehet enni, klasszikus módon elkészítve. Tény, hogy ezekről az eljárásokról már ezer dietetikus és önjelölt táplálkozásguru bizonyította ezeregyféleképpen, hogy mennyire egészségtelenek, de az emberek egy jelentős része egyrészt elvi alapon utasítja ez az ilyesmit, másrészt pedig az ízért nem kárpótol semmiféle reform módosítás. Egyszerűen amihez hozzászoktunk gyerekként vagy fiatalként, azt senki sem fogja elmagyarázni, hogy hogy jobb, ha ízetlenül de “egészségesen” van elkészítve. Mellesleg a vélemények is évről évre változnak, hogy mi számít éppen jónak és mi károsnak, például pár évtizede még éljenezték a margarint, mostanra pedig bebizonyosodott, hogy több kárt okoz, mint használ. Az aktuális lobbitevékenységek viszont sosem lesznek képesek markánsan és tartósan módosítani a tömegek ízérzékenységét. Az marad olyan, amilyen.

Egy kellemesen szaftos, gőzölgő rántott hús, vajban párolt petrezselymes krumplival, káposztasalátával vagy csalamádéval olyan egy retró-rajongónak, mint a sivatagban kószálónak egy pohár víz. És még estig lehetne sorolni a finomabbnál finomabb fogásokat, amiket a legtöbb, magát flancosnak tartó étterem már száműzött az étlapjáról, hogy a helyét átvegye a rebarbarával és guavával konfitált jércemell juhtúrós ribizliöntettel és karalábépürével. A hangzatos, kortárs konyha kívánalmai szerint készült ételek is nagyszerűek, nem szeretném egy pillanatig sem becsmérelni a nagy séfek főztjét, de vannak, akiket nem elégít ki három falat a tányér közepén egy szósztócsában. A nosztalgia éttermek varázsa éppen ebben rejlik, hogy olyasmit nyújt a betérőknek, amit máshol már nem kaphatnak meg. Akinek már egyik nagyszülője, szülője sem él, viszont magának nem tudja magának úgy elkészíteni a dicső múlt derengő homályában felsejlő, legendás fogásokat, azoknak a retró konyhával dolgozó éttermek és bisztrók kinccsel érnek fel.

Lehet hangsúlyozni az újabb technikák és eljárások csodálatosságát. Lehet naphosszat kongatni a vészharangot, hogy a régi stílusú házi konyha minden falatja egy-egy szög a koporsóba, lehet győzködni, hogy tudatosabban kellene táplálkozni a hagyományos alapanyagok 80%-ának elhagyásával, de azért azt az örömöt, hogy néha betérjünk pár finom, a gyermekkorunkat idéző falatra, senki sem veheti el tőlünk.

Kategória: Uncategorized