Epilátor vásárlásra adtam a fejemet a múlt pénteken

A múlt héten úgy döntöttem, hogy epilátor vásárlásra adom a fejem. Bár most nincsenek nyitva az éttermek és vajmi kevés esélyt látok rá, hogy klasszikus értelemben véve igazi randira vigyenek egy ilyen helyre a következő pár hónapban, de mégis jobb felkészülni minden eshetőségre.

Epilátor korábban is volt a kis háztartásomban, csak egy idő után inkább úgy döntöttem, hogy szeánszot gyártok a szőrtelenítésből és eljártam gyantáztatni. Igazából ezzel ki is lehetett húzni ennek a dolognak a méregfogát – azt, hogy alapvetően fájdalmas művelet -, mert közben meg kedélyesen elcseverésztünk a kozmetikusommal. De aztán ahogy a vírus jött, úgy maradtak el ezek a látogatások is – mert hogy bezárt az üzlet.

Epilátor rendelésre adtam hát a fejem a múlt héten, mert ez így nem mehet tovább. A BestMarkt oldalát választottam, ahol számtalan eszköz között tudtam válogatni. Őszintén szólva kicsit le is voltam maradva a korral és nem tudtam, hogy ennyiféle berendezést lehet már kapni erre a célra. Volt mindenféle villanófényes végleges szőrtelenítő gép, de voltak a hagyományos értelemben vett egyszerű epilátorok is. Na, én nekem pont egy ilyen kellett – aztán ha majd újraindul az élet, akkor én is visszaszokok a kozmetikába szőrteleníteni.

A BestMarkt egyébként sok szempontból pozitív meglepetés volt. Epilátor téren óriási volt a kínálat és nem kellett otthagynom a félhavi fizetésemet se egy ilyen apró holmiért. Ennek azért különösen örültem, mert azt hittem, hogy egy kicsit jobban ráfizetős mulatság lesz. De egy minőségi epilátort már simán meg lehet kapni 10-15 ezer forintért attól függően, hogy mi van a csomagban. Lessétek meg a BestMarkt oldalán!