Egy rendes konyha alapja az erős polcrendszer

Múlt héten ünnepeltük férjemmel a második házassági évfordulónkat. Egy kellemes kis vegetáriánus étterembe vitt el, igazán jól éreztem magam. Férjem ugyan eszik húst, de én néhány éve lemondtam róla. A vegetáriánus konyha akkor még számomra elég szürkének tűnt. Mekkorát tévedtem! Amikor később rájöttem, hogy ez nem igaz, főként saját örömömre recepteket kezdtem összeírni és a város legtávolabbi pontjáig is hajlandó voltam elmenni egy-egy különleges fűszerért vagy edényért.

Ahogy telt-múlt az idő, egyre több holmim gyűlt össze és alig tudtuk már hova tenni a sok konyhai eszközt és cserepeket a friss fűszerekhez. Be kell vallanom meglepett, hogy pont ez az étterem oldotta meg a problémámat. Úgy a vacsora felénél járhattunk, amikor észrevettem, hogy férjem valamire folyton rápillant a hátam mögött. Először arra gondoltam, hogy valami csinos pincérnő vagy valami furcsaság lehet, de amikor rákérdeztem, a hátam mögé mutatott.

Kiderült, hogy a vendéglő egyik sarkában egy érdekes, acélos polcrendszer áll, telepakolva mindenféle dísszel és zöldséggel. Férjemmel megállapítottuk, hogy pont ilyenre volna szükségem a konyhában, sőt a spájzban is kezd már összeroskadni az a régi faszekrény, amit még anyósoméktól kaptunk.

Amikor visszaért a pincér rákérdeztünk a polcrendszerre, tudja-e esetleg, hogy honnan van. Ő sajnos nem tudta, viszont hátrament és megkérdezte az üzletvezetőt. Amikor visszajött egy cetli volt a kezében egy cég nevével, amiről, mint később kiderült a sarokban álló Rackling polcrendszert is származik.

Amint hazaértünk, részletesebben is elkezdtük böngészni a cég oldalát. Mint megtudtuk, egy nagyipari polc és állványrendszereket gyártó cégről van szó, akik Európa szerte látnak el különféle gyárakat hatalmas karos, többszintes vagy akár önhordó polcrendszerekkel. A cég oldala nagy örömünkre átlátható volt és korrekt. Ezelőtt nem nagyon foglalkoztunk ilyesmivel, de a polcok anyagától kezdve a garanciáig minden le volt írva. Egyszóval látszott rajtuk, hogy ez egy ügyfél orientált vállalat.

Amire nekünk a legnagyobb szükségünk volt, azok a kisebb méretű, egyszerű helyiségekbe elhelyezhető strapabíró szekrények voltak. Nem sok időbe tellett, amíg találtunk ilyet is! Három kisebb méretű Rackinglog polcrendszer keltette fel az érdeklődésünket.

Elsőként a salgó polcot néztünk meg, melyet apukám annyiszor emlegetett kiskoromban. Ez egy horganyzott acélból készült, gyorsan összeszerelhető, csavarmentes szekrény. Méretéhez képest eszméletlenül strapabíró és erős. Ennek ellenére mégis kicsi a súlya, ami elsődleges szempont, hiszen bármikor elkelhet egy festés vagy újracsiszolás, ami miatt arrébb kell vinni. Netán úgy dönthetek később, hogy át szeretném rendezni a konyhát és a spejzot.

Második lehetőségként a polcos állványt választottuk, ami szintén horganyzott acélból készült, és leginkább egy könyvespolchoz hasonlít. Kiválóan megfelel a kézi raktározásra, logikusan és szépen el lehet rendezni rajta bármit, ami igencsak megkönnyítené számomra a főzést és a tárolást.

Az utolsó Rackling polcrendszer, amin még vacilláltunk, a rozsdamentes fémpolc volt. Nevéhez hűen kiváló, rozsdamentes acélból készült, nemcsak az állványzat, hanem a zárt polclemezek is. Szintén hatalmas teherbírású, ráadásul nagyon könnyen tisztítható, így higiénikus is. A gyógyszerektől kezdve az ételekig minden olyan érzékeny dolgot lehet rajta tárolni, ami a legtöbb háziasszonynak fejtörést okoz.

Végül férjemmel a legelső és a legutolsó Rackling polcrendszert választottuk, vagyis a salgót és a fémpolcot. Mint kiderült, a méret miatt sem kellett aggódnunk, mivel a szakemberek, miután felmérték igényeinket tervet készítettek és személyre szabták a szekrényeket. A kiszállítás után pedig fel is szerelték őket nekünk.

Azóta végre mindennek megvan a maga helye a konyhámban és a kamrában is. Nincs túlzsúfoltság, ami miatt esetleg nem veszek észre egy-egy lejárt szavatosságú vagy romlott élelmiszert. Végre olyan a konyhám, mint amilyenre mindig is vágytam, hála a Racking polcrendszernek és a férjemnek, aki pont a megfelelő helyre vitt el engem vacsorázni!