Egy nem hagyományos születésnapi ajándék

Édesapám a hagyományos, magyaros ízek szerelmese. A klasszikus, régies ízek mindig gyermekkorára emlékeztetik, ahogy mondja. Ő maga nem tud főzni, pedig sokszor kacérkodott már a gondolattal, hogy megtanul. Ugyanis anyukám az utóbbi időben a reform konyha híve lett, cukorcsökkentett, alternatív megoldásokkal tarkított menüt főz minden nap, mondván, hogy vigyáznunk kell az egészségünkre.

Ez nekem nem olyan nagy szívfájdalom, hiszen már nem velük élek, hanem a nagymamámtól örökölt házban önálló háztartást vezetek. Apukámnak viszont a világ vége, nem is tudja, mikor evett utoljára egy jó szaftos pörköltet vagy hatalmas szelet rántott húst. Éppen ezért egy nosztalgia éttermet javasoltam találkozónk színhelyéül; arra gondoltam, apukám tud enni egy jó ebédet és nyugodtan meg tudjuk beszélni, hogy ünnepeljük majd meg anyukám közelgő születésnapját.

A csendes, hangulatos kis vendéglőben nagyon jól főztek, nekem is hihetetlenül ízlett az ebéd. Apukámmal jót beszélgettünk, sokat nevettünk; mégis időről időre megzavart bennünket a szomszéd asztalnál ülő férfi. Egyedül evett, de folyamatosan a telefonján lógott; szerintem mindenkit felhívott, akinek tudta a telefonszámát. Idegesen hadart, felemelte a hangját, hevesen gesztikulált, legyintett, lerakta a telefont és felhívott valaki mást, majd kezdte az egészet elölről.

Ahogy a hadarását hallgattam, a napelem mérete szókapcsolat ütötte meg újra és újra a fülemet. Összenéztem apukámmal, aki elgondolkodó arcot vágott. Hirtelen rám nézett, majd megkérdezte, hogy szerintem mit szólna anyukám, ha napelemeket kapna születésnapjára. Először fölnevettem az abszurd ötleten, de aztán jobban átgondoltam. Hát nem egy szokványos ajándék, az biztos. De miért is ne? Anyukámnak nem csak az egészség, hanem a környezet védelme is szívügye, így biztosan büszke lenne apára, hogy ilyen környezetbarát megoldásra adta a fejét. Biztattam apukámat, hogy vágjon bele nyugodtan, sőt, segítek én is szívesen.

Hétvégén bevettük magunkat a számítógép elé, amíg anyukám jógaórán volt. Számtalan honlapot megnéztünk, de egyik sem győzött meg minket. Apukám sziklaszilárdan kitartott amellett, hogy ha egyszer belekezd valamibe, akkor annak tökéletesnek kell lennie, nem éri be kevesebbel. Ezt megértettem, úgyhogy folytattuk a keresést. Egy közvetlen hangvételű, átlátható honlapra tévedtünk, ami elmagyarázta a napelemes rendszerek működését, de (hála az égnek) leegyszerűsítve, úgyhogy számomra is érthető módon. A honlap garanciára és kiváló minőségű alapanyagokra hivatkozott, amivel rögtön elnyerte apukám bizalmát.

Nagyon egyszerűen, a honlapon keresztül kértünk árajánlatot. Hamarosan már a helyszíni felmérés volt esedékes, amit úgy időzítettünk, hogy anyukám ne legyen otthon. Amikor kiderült, hogy telepíthetők a napelemek, megkönnyebbülve vágtunk bele a papírmunkába. Apukámnak általában nincs türelme bogarászni a nyomtatványokat és űrlapokat, így nagy megkönnyebbülés volt számára, hogy ebben is sok segítséget kapott a cégtől. A felszerelés kicsit keményebb dió volt, hiszen anyukám előtt titokban kellett maradnia. A honlap egyetlen nap alatt ígérte a napelemek felszerelését, így egy anya-lánya szépítkezős, kozmetikusos-masszázsos nappal el tudtam csalni anyát a nagy napon.

Amikor este megszépülve hazaértünk, már a tetőn voltak a napelemek. Anyukám nem vette észre őket azonnal, de amikor kiszállt a kocsiból és felnézett a házra, tátva maradt a szája. Volt nagy öröm, apukám nyakába borult, hogy ez hihetetlen, hogy sikerült titokban tartanunk egy ilyen nagy projektet és tökéletes ajándékot kapott a születésnapjára. Apukám melle persze dagadt a büszkeségtől, de kiemelte az én segítségemet is a folyamatban.

Nem mondtam volna meg elsőre, hogy anyukámat ennyire boldoggá tudja tenni néhány méretes napelem, de mint kiderült, igazán örült nekik. Azóta minden barátnőjének büszkén meséli, hogy bezzeg ő férje nem csak virágot meg bonbont tud venni születésnapjára… Kíváncsi leszek, melyik barátnője fogja először rávenni a férjét napelemek telepítésére. Minden esetre tudnunk nekik ajánlani egy hihetetlenül segítőkész és ügyfélbarát céget, akik a legelső lépéstől az utolsóig támogatják és segítik egy ilyen álom zökkenőmentes és gyors megvalósulását.